Február
Havas utak, hazai tájak,
száncsengő hangja, régi dal...
megbúvik szíved rejtekében,
s még ma is, újra felkavar...
Most mintha fejreállna a világ:
Őszből kora tavaszba fordul át.
Becsap a régi kalendárium!
Havat a szem csak a képeken lát.
Pihenni vágyó fák kérgét feszíti
az incselgően langyos napsugár.
Nyugalmat várna erdő, kert, gyümölcsös...
Adj nékik havas paplant, Február!
Kamarás Kára
„Pusztul a nyáj, nem hallod a szózatot?”
Hallom, de nincsen visszaút...
„Láttad a vérvörösen lebukó Napot?”
Láttam, az égbolt megfakult.
„Láttad a hóba besüppedt falvakat?”
Sőt, fáztam, mint az ott lakók.
„Láttad, amint kiokádja a Város
a hömpölygő emberfolyót?”
Láttam a századelő dekadenseit:
huszonegyedik századi
Jack Kerouac-, Ginsberg-kreatúrák
lapos és szürke álmai.
Összevegyítve cigány, magyar, angol
szavak, mint pőre angyalok
jöttek az éjszaka hozzám
szárny nélkül, némán és gyalog.
Konyhakövön kuporogva figyeltem,
hogy elhal minden gondolat,
és a vad új anyagok nem hoztak
helyette újabb célokat.
Pusztul a nyáj, tudom, újabb vírusok...
„Ne érints meg, hozzám se szólj!”
Testem mint a zselé, nem mozdulok...
„Ne kérdezz, és ne válaszolj!”
***
